Tisztelt Tulajdonosok! 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy nem feledkeztünk meg a lépcsőházi szelektív hulladékgyűjtés áldatlan állapotairól. De ahogy Róma sem egy nap alatt épült fel, úgy a jelek szerint nekünk is hosszabb időre lesz szükségünk a megnyugtató megoldáshoz. 

Összefoglalva az eddigi információkat: 

  • A szelektív kukák először a hátsó lépcsőházi ajtókhoz kerültek. Itt elegendő hely volt a számukra, nem zavarták a ki-és bejárást a lépcsőházba, nem akadályozták a babakocsival, vagy kerekesszékkel, hordággyal történő közlekedést, szállítást. 
  • Nem tudtak azonban a kukásautók bejutni az utcába, hogy kiürítsék a tartalmukat. Miért nem? Mert a hátsó sétány és a parkoló felújításakor a bekanyarodási lehetőséget személyautók számára alakították ki, egy akkora jármű, mint egy kukásautó egyszerűen nem tud ráfordulni. Természetesen felmerülhet a kérdés Önökben, hogy miért nem hajt be a Spar felől? Nagyon egyszerű. Mert azzal megszegi a KRESZ-t. Ott ugyanis van egy közlekedési jelzőtábla. Egy ilyen. 

Ami miatt nincs az a sofőr, aki behajtana az utcába, és nem is várható el tőle, hogy közlekedési szabályt sértsen. Ráadásul, ha be is hajtana a tilosba, akkor onnan csak tolatva tudna kihajtani, ami újabb szabálysértés...

  • A problémát már jeleztük az Önkormányzatnál, várjuk az időpontot az illetékes osztállyal az egyeztetésre. 
  • Ezután átkerültek a kukák az első ajtóhoz. Ahol helyük alig van, akadályozzák a korábban említett babakocsis, kerekesszékes lakókat és a mentősök is csak nehezen tudják a hordágyat cipelni miattuk. Ráadásul szembesültünk azzal, hogy nagyon hamar megtelnek, rondák, büdösek (mert mindent belegyömöszölünk) így felmerült az az igény, hogy szállítsák el többször hetente.
  • Természetesen megkerestük az Önök igényével a szolgáltatót, de sajnos elutasító választ kaptunk a gyakrabb elszállításra vonatkozóan. Felajánlották, hogy helyezzünk el több gyűjtőt. Amelyeknek sajnos jelen pillanatban nincs helyük a lépcsőházakban.  És fizetni sem nagyon szeretnénk értük...
  • Addig is amit tenni tudunk, amíg meg nem találjuk a tökéletes megoldást, az az, hogy ÖSSZETAPOSSUK, ÖSSZETAPOSTATJUK a műanyag flakont és a papírdobozt. Így helyezzük el a kukában. Abban nem nyithatunk vitát, hogy a palackok 90%-a az eredeti terjedelmében landol a szemetesben, elfoglalva így 5 összetaposott flakon helyét. Abban sem, hogy miután jó étvággyal befaltuk a rendelt pizzánkat, a dobozát elegáns mozdulattal a teljes kiterjesztésében belegyömöszöljük a papíros gyűjtőbe. És ezzel meg is töltjük úgy a harmadáig. Hiába írtuk ki a frappáns kis szlogent, hogy TAPOSSA LAPOSRA, alig akad lakó, aki venné erre a fáradságot. Pedig tudják mekkora lesz egy palack, ha préselik? Ekkora. Illetve inkább így néz ki. Öt vagy hat tesz ki egy normál palackot.

palack3.png

  • Kérem Önöket, hogy segítsék a munkánkat, szóljanak a szomszédjuknak, a lépcsőházban lakóknak, kérjék meg a többieket, hogy tapossanak, tapossanak, préseljenek.
  • Valamint azt tudjuk még megtenni, hogy a szövetkezet vásárol présgépeket, amelyekkel össze lehet lapítani azokat a fránya palackokat. Sok illúziónk nincs, de meg fogjuk próbálni.
  • Arra is gondoltunk, hogy a kukák fedelét zárhatóvá tesszük és a tetejükön egy akkora nyílást hagyunk, amelyen csak összepréselt szemetet lehet bedobni. Aztán átgondoltuk és elvetettük az ötletet. Mindannyian egyet értettünk abban, hogy a legtöbben sajnos inkább mellé tennék a szemetet, mint hogy összepréseljék. 

"Rajta vagyunk" tehát a problémán, teljes mellszélességgel. És ígérjük, hogy megtaláljuk a megoldást. 

Üdvözlettel

Bottka Gabriella

elnök